|
Mi az a Regnum Christi?
A Regnum Christi (Krisztus Királysága) egy nemzetközi katolikus apostoli mozgalom, amely most már egyre több országban áll az Egyház szolgálatára.
Mi az, hogy mozgalom?
A mozgalmak viszonylag újkeletű jelenségek az Egyházban. Egy hatalamas reményforrás az Egyház megújítására, és egy fontos alkotóeleme annak, hogy megvalósuljon az Új Evangelizáció folyamata, amelyet II. János Pál pápa indított útjára. Valójában 1998 Pünkösdjén hirdette meg, mikor ezeknek a mozgalmaknak a képviselőit egy nagy találkozóra hívta meg Rómába, amelyre több mint félmillióan látogattak el!
Abban az üzenetben, amelyet Pünkösd estéjén összegyűlt tömeghez intézett Rómában, II. János Pál pápa úgy definiálta a mozgalmat, mint egy út, hogy keresztények és Krisztus tanúságtevői legyünk, "amely egy saját képzési folyamaton és azon a karizmán alapszik, melyet az alapítónak adott Isten." A Regnum Christi Mozgalom alapítója, Marcial Maciel atya még tinédzser volt, amikor elkezdte a Mozgalom megalapítását, melynek ma már több tízezer nő és férfi a tagja és több, mint két tucat országban van jelen.
Számos mozgalom van az Egyházon belül. És mindegyik megérdemli, ahogy a Szentatya mondta, "hogy megbecsüljék azért a különleges közreműködésért, melyet az Egyház létezéséért és működéséért végeznek".
Mivel járul hozzá a Regnum Christi (az Egyház működéséhez)?
Többel annál, minthogy azonosítsuk bizonyos tevékenységekkel (nevelés, missziók, fiatalok munkája, felebaráti szeretet gyakorlása, stb). A Regnum Christi arra törekszik, hogy egy olyan különleges embert képezzen, aki képes segíteni az Egyház és a Világ szükségén. A hozzájárulás, hogy Krisztusnak elkötelezett férfiakat és nőket állítson az Egyház szolgálatába, akik lelkesednek az ő üzenetéért és alkalmasak messzeható apostoli munkák megvalósítására.
Vannak további kérdései? Tegye fel:
info@regnumchristi.hu
|