|
1920
Március 10-én, Cotija de la Paz-ban megszületett Marcial Maciel, a kongregáció jövendőbeli alapítója (Michoacán állam, Mexikó).
1920-1936
Marcial szülőfalujában lakik. Mexikó mély társadalmi és vallási válságon megy át. Ekkor volt a “keresztény háború”. Az emberi szenvedés megtapasztalása már kiskorától kezdve felébreszti Marcial lelkében az emberi személy iránti mély együttérzést.
1936
Januárban Marciel elutazik Mexikó városba, és beiratkozik az ottani szemináriumba, amely Mons. Rafael Guízar y Valencia, veracruzi püspök vezetése alatt áll. Jézus Szíve ünnepén isteni jelet kap, hogy alapítson egy szerzetesrendet.
1941
Január 3-án, Mexikóváros egy bérelt házának alagsorában megszületik a Légió egy 20 éves alapítóval és 13 serdülővel. Számít a cuernavacai püspök, Mons. Francisco González Arias támogatására.
1944
November 26-án Mons. González Arias pappászenteli P. Marcial Macielt a mexikói Nuestra Señora de Guadalupe bazilikában.
1946
Azzal a céllal, hogy a kongregáció tagjainak jövendő oktatói küldetésükhöz megfelelő képzést biztosítson, P. Maciel átköltözik az első csoport fiatallal Spanyolországba, hogy azok humán tanulmányaikat a Comillasi Pápai Egyetemen végezhessék. Június 12-én XII. Piusz pápa kihallgatáson fogadja P. Maciel-t. Különleges érdeklődést mutat apostoli és oktatási tervei iránt, és megáldja a születendő kongregációt.
1948
Május 25-én XII. Piusz megadja a Krisztus Légiója kongregációnak a Nihil Obstat-ot. Június 13-án a cuernavacai püspök védelme alatt a Légió egyházmegyei jogú kongregációvá válik.
1949
Kezd kialakulni az, ami később a Regnum Christi nevet viseli.
1950
December 24-én megnyílik a Krisztus Légiója első felsőfokú intézménye.
1952
A nyár folyamán felszentelik az első négy légiós papot.
1954
Február 8-án a Krisztus Légiója megnyitja Mexikóban apostoli tevékenységének első művét, egy nevelő központot: a Cumbres Intézményt.
1958
December 12-én Clemente Micara, Róma bíboros vikáriusa ünnepélyesen felavatja a Krisztus Légiójára bízott Nuestra Señora de Guadalupe templomot Rómában, amit 1990-ben kisbazilikai rangra emelnek.
1959
Father Marcial Maciel begins the Regnum Christi Movement.
1964
Februárban megnyitják az Anáhuac Egyetemet Mexikóban. Ez az első egyetem, amit a légiósok vezetnek.
1965
Február 6-án VI. Pál pápa megadja a Decretum Laudis-t a Krisztus Légiójának; így pápai jogú kongregációvá válik.
Július 6-án Mexikóvárosban beindul a Segítő Kéz - Mano Amiga - iskolalánc első intézménye, ahol anyagi eszközök nélküli gyerekeket ingyen oktatnak.
1970
Júniusban VI. Pál a légiósokra bízza a mexikói Cancún-Chetumal prelatúrát; ezzel kezdetét veszi a Yucatán félszigeten élő maja indiánok evangélizálása.
1971-1980
A rend fokozatosan növekszik; az évtized végére már 17 oktatási és további 214, a világiak képzésére létrehozott központot irányít.
1980
Októberben sor kerül az első Általános Rendgyűlésre.
1983
Június 29-én II. János Pál pápa elfogadja a Krisztus Légiója Alkotmányának végleges szövegét.
1990
Szeptemberben felavatják a rend új felsőoktatási központját Rómában, a Via Aurelia Antica-n.
1991
Január 3-án a Krisztus Légiója alapításának 50-ik évfordulóján II. János Pál pápa hét nemzetiségből származó 60 légióst szentel pappá a Szent Péter Bazilikában.
Augusztus 15-én sor kerül a Maria Mater Ecclesiae Nemzetközi Kollégium megnyitására, ahol jövendőbeli egyházmegyés szemináriumi képzőket oktatnak. Ez II. János Pál Pápa, 1990 októberében, a papi hivatásra jelentkezők nevelését tárgyaló püspöki szinóduson megfogalmazott konkrét kérésére történik.
1992
Novemberben összeül a Második Általános Rendgyűlés, ahol a második napon a légiósok és a Regnum Christi tagok közös örömére újraválasztják P. Marcial Maciel-t a rend általános rendfőnökének. December 18-án a Szentatya kihallgatáson fogadja a rendgyűlésen résztvevő atyákat.
1993
Szeptember 15-én megnyitja kapuit a római Regina Apostolorum Pápai Főiskola.
1994
November 26-án P. Marcial Maciel aranymiséjén S.E.Mons. Girolamo Prigione, Mexikóváros apostoli nunciusa 57 légióst szentel pappá Mexikó fővárosában.
1997
Októberben megnyílik a Krisztus Légiójának új Felsőoktatási központja New York-ban, az Egyesült Államokban.
1998
Március 19-én II. János Pál meglátogatja a Krisztus Légiósainak római felsőoktatási központját és a Regina Apostolorum Pápai Főiskolát.
May 30. 9,000 Regnum Christi members from all over the world participate in the International Encounter of Ecclesial Movements with the Holy Father in St. Peter´s Square during the vigil of the feast of Pentecost.
October 30. The Legionary community in Rome moves to their new center on Via degli Aldobrandeschi.
1999
October. The academic year begins in the new facilities of the Pontifical Athenaeum Regina Apostolorum with a capacity of 3,000 students.
October 29. In the city
of Atlanta, USA, 10,000 Regnum Christi members participate in the Youth and Family Encounter as a preparation for the Great Jubilee of the year 2000.
2000
January 1. At the beginning of the Great Jubilee of the year 2000, Cardinal Lucas Moreira Neves, Prefect of the Congregation of Bishops, ordains twenty-three Legionaries of Christ to the priesthood.
December 31. Cardinal Angelo Sodano, Secretary of State of the Vatican, blessed the facilities of the Pontifical Athenaeum Regina Apostolorum.
2001
January 2. On the vespers of the 60th anniversary of the foundation of the Legion of Christ, Cardinal Dario Castrillon Hoyos, Prefect of the congregation of priests, presided over the priestly ordination of thirty-seven Legionaries of Christ.
January
3. Concelebration in thanksgiving of the 60th anniversary of the foundation of the Legion of Christ. 15,000 Regnum Christi members, who were in Rome for the festivities, participated in the events.
January 4. The Holy Father John Paul II receives in St. Peter´s Square all of the Legionaries of Christ and Regnum Christi members who had gathered in Rome for the 60th anniversary of the foundation of the Legion.
December 22. Forty-four Legionaries of Christ are ordained
to the priesthood by Cardinal Severino Poletto, Archbishop of Turin (Italy), in the Basilica of Saint Mary Major in Rome.
2004
November 26.- Marcial Maciel atya pappá szentelésének 60. évfordulóját ünnepli. Ezen a napon kapta meg a dekrétumot, amellyel II. János Pál pápa a Regnum Christi Apostoli Mozgalom Statútumát (alapító okiratát) végső formájában engedélyezte a Kongregáció, a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet közösségei számára, valamint a Motu Proprio-t, amellyel a Krisztus Légiójára bízta a Jeruzsálemi Notre Dame Pápai Intézet működtetését és vezetését.
2005
P. Marcial Maciel nem fogadja el a generálissá történő újra választását életkorára hivatkozva, és arra, hogy szeretné meglátni, ahogy utódja vezetése alatt növekszik és terjed a kongregáció. A generális utódja P. Alvaro Corcuera LC.
2006
Megalakul az első légiós közösség a Fülöp-szigeteken, hogy folytassák a Regnum Christi Mozgalom által megkezdett munkát. Június utolsó hetében az első légiós közösség tagjai Szöulban Koreában letelepednek.
|